Dr. Turóczyné Dr. Székely Anita Levelek Polgármester Asszonya, köszönetét fejezte ki a Hunakamo -nak és a MKKSZ -nek, hogy többek között Leveleket és a Leveleki Tó Centrumot választották a verseny egyik helyszínéül. Szót ejtett róla, hogy a nyár záró eseménye lesz a SUP verseny ám előtte szeretettel várnak minden érdeklődőt a nyár teljes folyamán. Az utóbbi években számos étterem, apartman, üzlet és szolgáltatás született a környéken, amelyek változatos és minőségi kikapcsolódási lehetőségeket nyújtanak az érdeklődők számára.
A Polgármester asszony szerint pedig az eddigiek csak a kezdet, rengeteg fejlesztés és kihívás áll még előttük. Végszóképpen biztosította róla a résztvevőket, hogy a település és annak vezetősége teljes mértékben és minden lehetséges módon támogatja majd a versenyeket, valamint saját programokkal is hozzájárulnak a sikerhez.